Hosszú órák óta szeretem testét, újra és újra átlököm a gyönyör kapuján.
- Soo… - elgyengülve nyöszörgi nevem, kábán néz föl rám. Újra és újra elérem, hogy teste megkívánjon, de már nem igazán bírja. Ajkaira hajolva simulok hozzá, minden izma megremeg. ahogy izzadtságtól, nyáltól síkos testünk összesimul. Elválok tőle, hogy levegőt is kapjon, vékony nyálcsík húzódik ajkaink között.
- Soo… én tényleg nem bírom már többször… A testem akarja még, de nincs már erőm… - tudom jól, hogy mennyire fáradt, karjait alig bírja nyakam körül tartani.
- Már nincs sok hátra kicsi Dongho… - egyik combját megragadva csúsztatom lábát vállamra, bőrünk könnyedén siklik egymáson. Nyöszörögve feszíti hátra fejét, így még nem próbáltuk, de hangjaiból tudom, hogy mélyebbre találok benne, mint eddig. Akkor kéjelgett így, amikor egymást átkarolva lovagolt rajtam. Pár határozott lökés és újból hasfalára élvez, izomgyűrűi összehúzódásától én is rögtön elmegyek. Lihegve borulok rá, nyakára hintek nedves csókokat, amíg mindkettőnk légzése vissza nem áll a normális ritmusára. Gyengéden húzódom ki belőle, kelletlenül nyöszörög, ahogy elhagyom testét, az elmúlt órák alatt már hozzászokott, hogy teljesen kitöltöm. Bűntudatom támad, ha a holnapi napra gondolok. Donghonak pokol lesz a kocsiban ülni.
- Hé, ne aludj el. – gyengéden lökök egyet vállán, szemeit résnyire nyitva pillant fel rám. – El kell mennünk zuhanyozni… Muszáj.
- Nem… - amint lemászok az ágyról oldalára fordulva próbálja magára rángatni a takarót, kevés sikerrel.
- Dongho, kicsim… Így nem aludhatsz.
- Nem érdekel.
- Kérlek… - kezem nyújtom felé, hogy felsegítsem. Már épp megragadná jobbom, mikor hangos csapódással vágódik ki az ajtó. Dongho takaróját rántom ölem elé, hogy valamennyire takarjam magam. Kevin az ajtófélfába kapaszkodik, hogy megtartsa instabil egyensúlyát. Szemöldökét összehúzva bámul ránk, többször is végigfuttatja rajtam a tekintetét. Nagyot kell nyelnem, szívem a torkomban dobog. Bizonytalan léptekkel lép beljebb, szemei még mindig rám tapadnak.
- Soohyun…
- Igen…? – hangom enyhén megremeg, őszintén, félek a reakciójától.
- Ne mutogasd a segged, nem vagyok rá kíváncsi. – megkönnyebbülten nevetve görnyedek össze, mit is gondoltam, Kevin az, akitől a legkevésbé kell tartanom. – Komolyan mondtam, takard el. – pulóverét nekem dobva borul be az ágyba, arcát a párnába fúrja. – Ha lehet, reggel ne emlékeztessetek erre, asszem eleget ittam ahhoz, hogy ez kiessen… - mosolyogva bólintok, habár nem látja.
- Gyere Dongho. – teljesen vörös az arca, de megragadja a kezem, együtt megyünk a szobához tartozó fürdőbe. Előre megyek, beállítom a vizet mielőtt belépnénk, nem akarok se megfagyni se felforrni… Belépek a vízsugár alá, homlokomba, szemembe tapadó hajam egyszer mozdulattal csapom hátra. Mivel nem érzem Dongho közelségét, oldalra pillantok. Az ajtóban áll, ott ahol hagytam, zavartan kapja el rólam a tekintetét, amennyire tudja, takarni akarja magát. Kuncogva nyújtom felé a kezem, újból.
- Ne butáskodj már. Minden apró részét láttam, éreztem, érintettem a testednek. Nincs mit takargatnod. Gyere szépen. – apró mosoly bújik meg szája szélén, lassan lép közelebb, kézfejét tenyerembe fektetni, hagyja, hogy közelebb húzzam magamhoz. A vízcseppek pillanatok alatt arcához tapasztják kusza tincseit, szerelmes mosollyal tűröm hátra őket. Annyira gyönyörű… Nem fogom kibírni négy évig, hogy ne érintsem. Mit is gondoltam, amikor azt mondtam… Négy év… Reszketve engedem ki az eddig észrevétlenül bent tartott levegőt.
- Soo…? – kérdőn pillant fel rám, de maga se tudja, hogy mit kérdezzen. Csak megrázom fejem, és a tusfürdők felé nyúlok. Kezem megáll egy pillanatra, rövid gondolkozás után ragadom meg Kevin tusfürdőjét. A flakon tetejét felnyitva egyből megérzem a korábban használt kézkrém illatával egyező epres aromát. Tenyerembe nyomok egy jó adagot, két kezem összedörzsölve habosítom fel kissé, majd vállain kenem szét az anyagot. Kulcscsontján futtatom végig ujjaim, amikor mellbimbóihoz érek, kicsit körzök körülöttük, éberen figyelem, ahogy tüdejében reked a levegő, ajkai elválnak egymástól, szemeit lehunyja. Nem akarom testét tovább gyötörni így hamar tovább indulok. Oldalain futtatom tovább tenyereim majd csípője vonalán térek át hátára, ezzel közelebb vonva magamhoz. Kezeit rögtön mellkasomnak feszíti, megpróbál távolabb kerülni. Nem értem miért, nem is olyan régen odaadóan adta magát nekem újra és újra… Nem értelek, Dongho… Csak azért is közel préselem magamhoz. Erősebb vagyok nála, így nem nehéz. Döbbenten nyögök fel, ahogy megértem miért is akart távolságot. Merevedés félreérthetetlenül feszül csípőmhöz.
- Soo, én… - megrázom fejem, mosolyogva hajolok nyakához, gyengéd csókokat hintek a harapásoktól tarkított bőrére. Csak az, hogy ilyen közel van elindítja a bizsergést testemben, de a tudat, hogy még mindig képes megkívánni szinte megőrjít.
- Semmi baj, kicsi Donghom… Hagyd, hogy segítsek… Fordulj meg. – füle mögé hintek puszit, mielőtt kiengedném karjaimból. Fülig vörösödve teljesíri a kérésem, kissé előre hajolva támaszkodik a falnak. Tudom, hogy nem kellene már így is megviselt testét tovább gyötörnöm, de nem bírom ki. Szükségem van teste forróságára, bár tudom, hogy így még nehezebb lesz eltaszítanom magamtól. Óvatosan teszem magamévá újra, lassan húzódom ki, majd tolom vissza magam. Arcát a hideg csempéhez nyomja, nyöszörögve hagyja, hogy birtokba vegyem testét. Ujjaim merevsége köré fonom, pár laza mozdulat és reszketve el is élvez, a kitartása nem a legjobb ennyi kör után. Izmai összerándulása engem is a mennyekig taszít, lihegve támasztom homlokom vállának.
- Tudod Dongho… Átgondoltam a dolgot. – erőt véve magamon emelem meg fejem, hogy ránézhessek, de derekát még mindig szorosan tartom, nehogy összeessen, tudom, hogy lábai alig tartják meg. – Próbáljuk meg. Tartsuk titokban, de próbáljuk meg.
- Köszönöm Soo… - boldog mosollyal ad puszit szám szélére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése