Mindig egy családként állunk egymás mellett, ha valamelyikünk megbotlik, öt pár kéz nyúl, hogy elkapja, vagy ha már túl késő, felsegítse a földről. Csak egymásra számíthatunk, egymásba kapaszkodhatunk, ha szükségünk van rá. Van akibe kevésbe, van akibe jobban, de a hátat fordítás gondolata egyikünk fejébe sem fordul meg, soha. Gyengéd mosollyal simítok pár göndör tincset Junho füle mögé, de azok makacsul vissza-visszahullnak eredeti helyükre. Nem hittem, hogy képes leszek apám halála után újra teljes szívből mosolyogni. Az azt követő napokon két kézzel nyúltam mindenki felé, s ők több mint készségesen vontak magukhoz, hogy a sötétségből a fény felé húzzanak. Akkor még nem is sejtettem, hogy egyiküket egészen másként akarom a karjaimban tartani. Ujjaim érintésére Junho ajkai is felfelé görbülnek, de egyenletes szuszogása elárulja, hogy még mindig alszik. Így, csupán az ablakon beeső holdfényben még inkább angyalinak tűnnek vonásai. Tisztán emlékszem arra a napra, mikor rájöttem mennyire közel áll szívemhez.
Habár rengeteget aludtam, a folyamatos sírástól kimerült testtel ébredtem. A sötétítők el voltak húzva, így láttam, hogy még bőven éjszaka volt. A csillagok apró, sárga gyémántokként ragyogtak a felhőtlen égen, mint mindig, de most mintha fájdalmasan csillognának a távolban. Nehezemre esett nyitva tartani vörös, duzzadt szemeim, de nem akartam aludni többet, nem volt értelme. Már napok óta csak itt fetrengtem, álom és ébrenlét között lebegve. Gyomrom alig hallhatóan kordult meg, nem is tudom mikor ettem utoljára. Egy reszketeg sóhajt kiengedve, minden maradék erőm összeszedve toltam fel magam ülő helyzetbe, karjaim remegtek testem súlya alatt. A matrac elégedetlenül megnyikordult alattam, pihegve próbáltam rávenni magam, hogy felálljak és elcsoszogjak a konyháig. Tompa morgásra, mocorgásra kaptam oldalra fejem, szívem rögtön kihagyott egy dobbanást a látványra. Az ágyam mellett Wooyoung térdelt, karjait összefonva támaszkodott a matracon, fejét rajtuk nyugtatva aludt. Szemei hasonló állapotban voltak, mint az enyémek, arcán tisztán láttam a friss könnyek nyomait. Újabb morranás, pár apró szipogás után újabb cseppek gurultak végig falfehér bőrén. Még álmában is sírt. Miattam… Értem… Remegő kézzel nyúltam felé, gyengéden törölgettem meg arcát, de mindhiába, újból és újból nedvesség borította el. Az ajtó halkan nyílt résnyire, először csak belestek rajta, majd egy magas alak lépett a szobába. A kintről jövő erős fény pár másodpercre megvakított, de még így is ki tudtam venni Nichkhun közeledő alakját.
- Junsu, tényleg enned kell valamit. – hangja már-már kérlelő volt. Feloltotta az ágyam melletti kislámpát, az arcom elé kellett emelnem tenyerem, hogy tompítsam a hirtelen fényt. Így is hunyorognom kellett, de legalább így megfigyelhettem a thai vonásait is. Nem hiába hívják a rajongók thai hercegnek, vonásai tökéletesek, csak a szeme alatt húzódó vastag karikák rontották el a képet, na meg a kócos, szana-szét álló haj. Látszott rajta, hogy nehéz éjszakák állnak mögötte is. Ekkor vette észre Wooyoungot, nem tudott ellene mit tenni, ajkaira ábrándos, szerelmes mosoly kúszott.
- Elviszem Udongot az ágyába, aztán hozok valamit enni. – némán bólintottam, végig figyelemmel kísértem, ahogy karjaiba emelte Wooyoung vékony testét, mire az alvó mocorogni kezdett. Khun gyengéd, halk szavakat susogott fülébe, majd csókot nyomott homlokára, mire a kisebb azonnal megnyugodott, talán a könnyei is elapadtak. Egészen addig bámultam Khun hátát, amíg az ajtó be nem csukódott mögöttük. Remegő kezeim nem tartottak meg tovább, visszahanyatlottam a párnák közé. Jobb volt így, a szoba már nem forgott… Annyira… Csak pár pillanatra hunytam le a szemem, hogy szédülésem múljon, legalábbis én azt hittem…
- Hyung, hyung… - Junho hangja halkan simogatta füleim. Ezer közül is felismerném.
- Mi az…? – álmomból ébredve még kissé rekedt voltam, hunyorogva próbáltam kivenni alakját az éjjeli lámpa fényében.
- Hoztam enni… - most már az ölében fekvő tálcát is észrevettem.
- Khun…?
- Wooyoung hyunggal van. – még fekve bólintottam, nem volt szükség ennél több magyarázatra. Megpróbáltam felülni, de izmaim cserbenhagytak. Sóhajtva fúrtam arcom párnám puha anyagába.
- Várj hyung, segítek. – hallottam a csörgést, ebből tudtam, hogy a tálcát lerakta az éjjeli szekrényre. Párnákat pakolt a fal mellé, magához ölelve húzott ülő helyzetbe. Hálásan mosolyogtam rá. Szó nélkül vette térdeire a tálcát. A pálcikákra fogva vett fel egy falatot, számhoz közel tartotta. – Mondd, hogy á! – bár mosolygott rám, tudtam, hogy ő is hasonló állapotban van, mint a többiek, ha nem rosszabban. Mindig is Junho volt a legempatikusabb közülünk, bár jól titkolta, de a legapróbb dolog is képes volt megtörni jókedvét.
- Junho-yah… - keze megállt félúton a szám és a tál között. – Köszönöm. Mindanyiótoknak.
- Ugyan hyung, ez csak természetes. Egy nagy család vagyunk…
Mosolyom csak szélesedett a család gondolatára. Nem csak bandatársaim gondolták így, hanem az egész JYP Nation. A temetés előtti napon mind a nappaliban aludtunk, a 2am-es srácok, a Miss A-s, Wonder Girls-ös lányok… Még Jinyoung hyungnim is beugrott pár órára… Közelebb csúszok Junhohoz, lehunyt szemeire hintek csókot, mielőtt újra elmerülnék emlékeimben.
Egymás mellett feküdtünk az ágyon. Miután megetetett nem hagytam elmenni. Nem akartam egyedül lenni, már nem. Ahogy ilyen közelről bámultam arcába, már feltűnt, hogy nem azért láttam szemeit félhold alakúnak, mert ezzel is nyugtatni, vigasztalni akart, csupán annyira fáradt volt, hogy nem bírta őket jobban nyitva tartani. Remegő kezem vállára, majd arcára simítottam, gyengéden cirógattam bőrét ujjaimmal. Szusszanva hunyta le szemeit. Annyira gyönyörű… Ilyen pillanatokban nem értem, hogy miért nem veszik őt többen észre. Stabil hang, jó mozgás, és ez a test… Szemeim végigszaladtak alakján, szinte simogattam pillantásommal.
- Junho… - megrebbentek pillái, résnyire nyitotta szemeit.
- Hyung, valami baj van? – közelebb csúszott, homlokát enyémnek döntötte.
- Nincs semmi… Csak annyira csodálatos vagy… - ujjaim hajába túrtak, félig már göndör tincseit rendezgettem.
- Ugyan már… - édesen elpirulva nézett félre, hiába jött zavarba, ajkai szögletében igazi mosoly bujkált.
- Junho…
- Hmmm… ? – újra rám emelte tekintetét.
- Ne utálj nagyon, kérlek…
- Mégis miuhmm… - puhán nyomtam össze ajkaink, csak egy pillanatig tartott az egész, de mégis mintha a mennyekig repültem volna.
- H…hyung? – nagy, kerek szemekkel bámult rám, kuncognom kellett a szokatlan arckifejezés láttán.
- Junho… Nagyon utálsz? – hüvelykujjam futtattam végig telt alsóajkán. Így, hogy már megkóstoltam egyszerűen rá akartam vetni magam, addig habzsolni, amíg levegőért nem kezd kapkodni… Összeszorította szemeit, hosszú szempillái árnyékot vetettek vörös arcára. – Legszívesebben kifulladásig csókolnálak…
- Rendben… - hangja nem volt több csupán suttogás, arca szinte lángolt tenyerem alatt. Megnyaltam kiszáradt ajkaim, közelebb hajoltam, de ő is mozdult, nyelvünk félúton találkozott mielőtt összesimulva elmerültünk volna egymás szájában.
Junho szájára hintek apró puszit, morogva fészkelődik közelebb hozzám, homlokát mellkasomnak támasztja. Nyammogva mond is valamit álmában, de nem értek belőle sokat. Annyira édes… Tenyerem végigfuttatom gerince mentén, derekán, végül kerek fenekén állapodok meg. Gyengéden markolok puha húsába, halkan felnyög, de még mindig alszik… A kis édes…
- Junho… Csak azért mert sajnálsz, nem kell ezt csinálnod. – megrázta fejét, tincsei repkedtek arca körül.
- Su… Egyáltalán nem azért csinálom. – rám mosolygott mielőtt lehajolt volna, hogy csókokkal hintse tele mellkasomat. Szerettem volna én kényeztetni, elmerítni őt az élvezetek tengerében, de jelenleg azon is meglepődtem, hogy képes voltam megkívánni. Még mindig annyira gyenge vagyok… Bennem rekedt a levegő egy pillanatra, majd elégedett sóhajjal döntöttem hátra fejem mikor ajkai közé fogadott. Bár váratlanul ért, szája kellemesen forrón ölelt körül, gyengéden szívta, nyelvével rajzolta körül férfiasságom. Tudtam, hogy nem az a célja, hogy elmenjek, csupán örömet akart okozni. Hümmögve csúsztattam egyik kezem hajába, tincseit csavargattam ujjaim körül. Félig lehunyt pilláim alól figyeltem minden mozdulatát, ki-kiszökött egy hangosabb nyögés, ahogy torkához ért merevedésem csúcsa. Megnyaltam cserepesre száradt ajkaim, szabad kezemmel végigsimítottam hátán, hogy tökéletesen kerek fenekébe markolhassak. Felnyögött és én majdnem elmentem csak ennyitől. Kuncogva engedte ki merevségem szájából, a vibráció, amit okozott az őrület szélére sodort. Némán figyeltem, ahogy felvette mellőlem a síkosítót, saját ujjait kente be vele. Soha nem láttam még ennél erotikusabbat. Az ölemben ült, férfiasságunk izgatón simult össze, miközben fejét hátravetve járatta három ujját saját magában…
- Várj! – csípőjére fogva állítottam meg, pedig már teljesen elhelyezkedett.
- Mi az? – nagyot kellett nyeltem, ahogy felnéztem rá. Így, hogy ő térdelt magasabb volt, mint én ültömben…
- Biztos, hogy akarod? – sóhajtva hunyta le szemeit egy pillanatra, ajkai sarkában mosoly játszott.
- Azt hittem, hogy ezen a részen már rég túl vagyunk. – egész közel hajolt ajkaimhoz, éreztem leheletét bőrömön lecsapódni. – Soha nem akartam még senkit ennyire. Ha nem hiszel nekem, nézz csak le. – tekintetem végigvezettem gyönyörűen kidolgozott felsőtestén, majd lentebb… Újból nagyot nyelve kaptam vissza tekintetem arcára, ő csak kuncogva rázta meg a fejét.
- Mi olyan vicces…?
- Semmi. – ismét megrázta fejét. – Csak próbálj meg nem rögtön elsülni.
- Ugyan már, nemuhh… - nyögve haraptam be alsóajkam, ahogy lassan magába vezetett. A szűk forróság szinte elviselhetetlenül ölelt körül. Bármennyire is úgy látszott, hogy ért hozzá, régen lehetett bárkivel is. Csak egy aprót mozdított csípőjén, egy félkört írt le, olyan táncosan, de nekem ez is elég volt, hogy ne tudjak eleget tenni kérésének. Lihegve temettem fejem nyakába, ő csak hátam simogatta, még mindig kuncogva.
Kicsit erősebben markolok fenekébe az emlék hatására, érzem, hogy férfiasságom megrándul boxeremben.
- Hé Su… - rekedt hangon morog, mint mindig ébredés után.
- Igen, édes?
- Ne fogdosd a seggem, aludni próbálok. – ezúttal rajtam van a sor, hogy kuncogjak, játékosan csapok hátsójára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése