Can't take my eyes off you... - Minho x Taemin

Megjegyzés: Ismét külső szemszögből íródott fic.

Minhonak mindig is feltűnt, hogy Taemin bámulja. Ha csak a szeme sarkából is, de tekintete folyton az idősebb felé kacsintgatott. Amikor nyertek valamit a maknae ragyogó szemei mindig az övéit kereste, fotózások közben az ő tekintetük akadt össze először. Tőle kért segítséget, ha problémája volt, még akkor is, ha a többiek jobb tanácsot tudtak volna adni. Eleinte magányos éjszakáin Jonghyunnal bújt össze, de hamar bekérte magát Minho mellé is.

Ha akart valamit, szintén a rapperhez fordult. Átölelte az idősebb karját, nagy szemekkel bámult fel rá, miközben már-már idegesítően magas hangon sipítozott a szerencsétlen végtagot rángatva. Minho bárki mást lecsapott volna, mint egy idegesítő, feje körül röpködő legyet, de Taeminben volt valami, ami annyira bájossá varázsolta az egészet, hogy előbb-utóbb – leginkább előbb – azon vette magát, hogy megteszi, amit a fiatalabb kért. Egy ilyen alkalom volt ez is.

- Hyung~~~ - a szükségesnél magasabb oktávban szólalt meg Taemin hangja, mint valami tinilány vetette rá magát Minho bal karjára, szorosan mellkasához ölelve a végtagot. Kikerekítette szemeit, sűrűn pislogott lányosan hosszú szempillái mögül.

- Mit akarsz már megint? – Minho fáradt sóhajjal masszírozta meg szabad kezével orrnyergét. Hosszú napot tudhattak maguk mögött, csupán pár perce érkeztek haza az SM épületéből. Reggel fotózáson voltak aztán pedig az új combackszám táncával gyötörték magukat. Az idő annyira összemosódott, hogy csak akkor vették észre mennyire bent jártak már az estében, amikor menedzserük bekopogott hozzájuk.

- Forrócsokit. – ajkai aranyos kis mosolyra húzódtak.

- Kérd meg Kibumot, hogy csináljon, úgyis a konyhában van. – Minho megpróbálta lerázni magáról, de ezzel csak annyit ért el, hogy a fiatalabb még erősebben szorította karját.

- De az nem ugyan az. – szomorúan lebiggyesztette ajkait, kissé csücsörített közben, ezzel Minho figyelmét szájára vonva. – Ki akarok menni, sétálni a parkban és közben a csillagokat nézni.

- Minnie, fáradt vagyok. – előbbi kijelentét megerősítve elnyomott tenyerével egy ásítást.

- Légy szi’ ~~~ - hangja még az előbbinél is magasabb régiókba szökött.

- Rendben. – Minho végül beleegyezett, így elkerülte, hogy még nagyobb fejfájást kapjon.

Csendben sétáltak egymás mellett az utcán, Minho dzsekije zsebébe süllyesztette kesztyűs kezeit, lehelete fehér felhőket rajzolt arca elé. Taemin aprókat kortyolt a kezeiben tartott papírpohárból, szeme sarkából újra és újra Minho felé pillantott. Átfagyott ujjait szorosan fonta az apró pohár köré, a másik kabátjában hagyta a kesztyűjét. Pár korttyal később a forró italnak nyoma sem volt, a barna csésze a legközelebbi szemetesben végezte. Néhány perc múlva Taemin kezdte megérezni az éjszakai fagyos levegőt. A forrócsokinak köszönhetően belsője átmelegedett, de most rohamosan kezdett kiszökni minden hő testéből, pulóvere lógós ujján befújt a késő esti szél, hideg ujjakkal végigcirógatva vékony felsőjén keresztül bőrét. Tenyereit fázósan dörzsölte össze, rájuk lehelt, hátha ezzel sikerül egy kis melegséget visszacsempészni elfagyott végtagjaiba.

- Fázol Minnie? – miután Minho száján kicsúsztak a szavak meg is bánta, ennél egyértelműbb kérdést nem is tehetett volna fel.

- Csak egy kicsit… - füllentett, de még nem akarta, hogy vissza menjenek. Most, így jobban belegondolva ez egészen olyan, mint egy randi. A maknae ajkai széles mosolyra húzódtak, szerencse, hogy a szél és a hideg már korábban pirosra csípte arcát, így nem látszott, hogy elpirult.

- Tessék. – Taemin nagyokat pislogott az elé tartott kesztyű láttán, mielőtt nagyot nyelve elfogadta és felügyeskedte átfagyott jobb kezére. Amíg ezzel a művelettel volt elfoglalva Minho feljebb húzta a nyaka köré csavart sálat, meleg ujjai a fiatalabb arcához simultak a mozdulat közben.

- Hol a másik fele? – kérdőn pillantott a rapperre, mire az csak egy szégyenlős félmosolyt ejtett.

- Az nekem is kell… - motyogta mielőtt félszegen megragadta volna Taemin csupasz, reszkető kezét az övével. Hosszú ujjak ölelték át egymást, ahol tenyerük összeért kellemes szikrák indultak meg mindkettőjük testébe. Minho zavartan félre nézett, az út mentén sorakozó fákat, vagy a csillagos eget bámulta a helyett, hogy szemkontaktust teremtett volna. Taemin mély, kislányos zavarában megpróbált sálja mögé bújni, egészen orráig felhúzta azt, fejét kissé előrebiccentve kérte haja segítségét, hogy minél jobban takarásban legyen a másik szeme elől. A rapper ajkai elválltak egymástól, már javasolni akarta, hogy menjenek haza, amikor a maknae megrántotta összefonódott kezeiket.

- Minho, Minho! Nézd, nézd! Óriáskerék! Menjünk fel! – izgatottan mutogatott egy irányba, s az idősebb véleményét meg se kérdezve kezdett rohanni az építmény felé. Minhonak koncentrálnia kellett, hogy ne bukjon fel saját lábaiban, megpróbált minél jobban lépést tartani a megvadult maknaeval. Miután a tempójuk szinkronba jött, a rapper megengedett magának egy mosolyt. Ez annyira Minniere vall. Kuncogva hagyta, hogy berángassák a csekély hosszúságú sorba. Majdnem éjfél lévén alig pár fiatal pár lézengett a kerék körül, mind egy kis romantikára, összebújásra vágytak, amíg a város fényeit csodálják. Minho megcsóválta fejét, annyira nem érezte magát idevalónak. Bár nem volt sokkal idősebb a másiknál, úgy érezte, hogy már kinőtt az ilyenekből. Kisiskolások járnak együtt óriáskerekezni. Sóhajtva pillantott le társára, mire egyből újabb mosoly szökött arcára, elfeledte előző gondolatait. Taemin azokkal a hatalmas, csillogó szemekkel bámult felfelé, szája ábrándos mosolyra kunkorodott.

Bejutottak a kabinba, egy darabig csendben ültek egymással szemben, egyikőjük se tudta mit mondjon, hogy reagálja le a helyzetet. Végül a kerék megindult, ahogy egyre feljebb emelkedtek Taemin figyelme úgy kalandozott el Minho arcáról a külvilág felé. Már majdnem a tetején jártak, amikor felpattant, az üvegfalra tenyerelve nyomta hozzá arcát a hideg felületnek. Seoul fényei ezernyi csillagként ragyogtak odalent, egészen mássá festve a rideg betontömböket.

- Olyan gyönyörű… - Minnie átszellemülten súgta a szavakat, leheletétől bepárásodott a vastag üveg.

- Igen, az… - összerezzent, ahogy Minho hangja közvetlenül mögüle szólalt meg, nagyobb tenyerek simultak övéi fölé, mielőtt ujjaik újra egymásra találva összekapaszkodtak. Minho állát a fiatalabb keskeny vállaira helyezte, arcuk pillanatokra összesimult. Taemin légzése felgyorsult, kicsi szíve eszeveszett tempóban verte bordái kerítését. A kabin fényeinek köszönhetően szinte tisztán látta tükörképüket a kabin falán.

- Minnie, én… - Minho halk mondatát félbeszakította az óriáskerék vas szerelvényeinek hangos nyikorgása, pillanatok alatt borult sötétség a városra.

- M-minho, mi történt? – Taemin vékony hangjában hallható volt az emelkedő pánik, teste gyengéden megremegett, biztonságot keresve törleszkedett a másik mellkasának hátával.

- Nyugodj meg Minnie, csak elment az áram. Mostanában gyakran előfordul. – a fiatalabb kínosan felnevetett, tekintetét a csillagos égre függesztette.

- Nézd Minho, egy hullócsillag. Kívánjunk valamit~ - kuncogva hunyta le a szemét, mire társa is ugyan így tett. Már rég nem hitt az ilyenekben, de a fiatalabb kedvéért bármit megtenne. Minnie zavartan bontotta fel ujjaik kötelékét, de csak azért, hogy megfordulva szembe kerüljön a rapperrel.

- Mit kívántál? – Minho, bár értelme nem volt, suttogott, mentolos lehelete Taemin arcára, ajkaira csapódott.

- Nem mondhatom el, mert úgy nem teljesül. – enyhén lebiggyesztette ajkait, majd bólintott, ezzel nyomatékot adva szavainak.

- Ugyan már Minnie… Kérlek. Aztán én is elmondom az enyém. – a fiatalabb végül hezitálva, de bólintott, arcára rózsás pír kúszott, amíg kinyögte a szavakat.

- Azt… Azt kívántam, hogy… bár… bárcsak megcsókolnál. – zavartan lesütötte szemeit, hosszú szempillák ölelték át egymást, árnyékot rajzolva arcára. Rövid csend keletkezett kettőjük között, Taemin már ott tartott, hogy elsüllyed szégyenében amikor Minho kuncogása szelte át a levegőt. A maknae érdeklődve kapta föl fejét, sűrűt pislogva bámult Minho szemeibe.

- Az jó. Én azt kívántam, hogy bárcsak hagynád, hogy megcsókoljalak. – Taemin arca szinte tűzzel gyulladt lángba, ahogy az idősebb közelebb hajolt. Puha ajkak súrolták egymást, nyelvek kértek bebocsátást, majd megkapva azt feltérképezték szájuk forró barlangjait. Minho gyengéden az üveglaphoz nyomta Taemint, összefonódva álltak, amíg a város újra ragyogó fényekbe nem borult, s minden érzéküket betöltötte a mentolos csokoládé íze.

Testmeleg - Onew x Key

Megjegyzés: kivételesen külső szemszögből íródott történet.

Onew szája szegletében apró mosollyal lapozott a combjain fekvő könyvben. Órák óta gyűrte már a lapokat, teljesen belefeledkezett a történetbe. Szemeit még mindig a fakó lapokon tartva kinyújtotta törökülésből az egyik lábát, majd a másikat is, lelógatva őket az alacsony asztal széléről, amin ült, ezzel is próbálva megakadályozni a zsibbadást. Volt, hogy egy kis csendre, magányra, nyugalomra vágyott, és ezt legkönnyebben itt, a nappaliban kaphatta meg. Pont mint most, kiszorult a hálóból, mivel a nagy zajban még a saját gondolatait sem hallotta. Újabb lapot fordított a másik oldalára, szinte falta a sorokat. A főhős éppen egy mérges hóviharba keveredett a semmi közepén, úgy látszott, nincs kiút… Jinki megborzongott, tarkóján felálltak az apró szőrszálak, mintha ő is érezte volna a hideg fuvallatot. Aprót rázott fején, mire szemüvege kissé lentebb csúszott. Mutató ujját használva tolta vissza a vékony keretet helyére mielőtt újra teljes figyelmét a történetnek szentelte.

Észre se vette, hogy valaki hideg szellőt hozva magával belépett az apartman ajtaján. Kibum lerúgta csizmáit majd lábával szépen egymás mellé igazgatta őket. A rend a lelke mindennek. Kis mosoly szökött szája szegletébe, amíg leporolta a kósza hópelyheket kabátjáról. Kezeit fázósan összedörzsölve indult a gardróbszoba felé, már megint elfelejtett kesztyűt vinni. Félúton viszont megtorpant a folyosón. Halvány fény szűrődött ki a nappaliból, óvatosan kukucskált be, bár tudta jól, hogy ki birtokolja a termet. Csak egy valaki tud ilyen csendben lenni. Az apró mosoly vigyorrá szélesedett, ahogy Key bandatársa mögé lopózott. Feltérdelt az alacsony falapra mielőtt rávetette volna magát az idősebb fiúra.

- Hyung~~ - Onew tüdejében rekedt a levegő, összerezzent, ijedtében még a könyvet is eldobta, ami tompa puffanással ért földet a szőnyegen.

- Uram Atyám, Kibum, a szívbajt hoztad rám… - bordáit hevesen dörömbölő szíve fölé helyezte kezét, próbálta lassan, egyenletesen venni a levegőt. Key kuncogása, mint apró csilingelő csengők visszhangoztak fülében.

- Nem is tudtam, hogy ennyire nyuszi vagy, hyung~ - a tiszteletteljes jelző ezúttal gúnyos éllel csúszott ki a fiatalabb szájából, de Onew tudta jól, hogy csak az agyát akarja húzni vele. Jó leaderként ismerte már a banda tagjait, talán jobban is, mint szerette volna. Sóhajtva mosolyodott el, és lehajolt a földre ejtett kötetért.

- Ugyan Bummie, csak nem számítottam rád. – a fiatalabb elhúzta száját, utálta, ha éreztetik a korát. Átölelte a másik derekát, fejét annak csupasz nyakába fúrta, mire Jinki megborzongott, de nem szólt érte. Key átfagyott bőre lassan melegedett, hosszú óráknak tűnő percek teltek el, mire távolabb húzódott. Ennyi idő éppen elég volt Onewnak, hogy a történet újra magával ragadja, beszippantsa mint egy lefolyó. Kibum mérgesen fújt egyet, majd az asztalról lemászva az idősebb lábai között helyezkedett el a földön. Hátát a falap szélének vetette, s ördögi mosollyal nyúlt el a távirányítóért. Bekapcsolta a tv-t, az egyik zenecsatornára váltott és pont olyan hangerőre állította, hogy az a másiknak már zavaró legyen. Jinki pár percig némán tűrt, próbált koncentrálni, de újra és újra kibillent a hipnózis-szerű állapotból, amibe olvasás közben kerülni szokott.

- Kibum, muszáj ezt? – a fiatalabb felpillantott hyungjára, szemeit kiskutya módon kikerekítette. Látta, hogy Onew tekintete bejárta arcát, majd enyhén szétnyitott ajkain állapodott meg. Key szája sarka megrándult, de erőt vett magán és nem vigyorodott el, inkább kidugta apró rózsaszín nyelvét, és végignyalt kiszáradt, enyhén cserepes ajkain. Jinki nagyot nyelt, ádámcsutkája izgatóan ugrott fel majd csúszott vissza le.

- Nem értem miről beszélsz. – ezúttal megengedett magának egy halvány mosolyt, egy olyat, aminek a másik sosem tudott ellenállni. Onew egyik kezébe helyezte a könyvet, hátát domborítva hajolt lejjebb, hogy ajkaik puhán összeérjenek. Ismerős izgalom cikázott végig a fiatalabb gerincén, arra késztette, hogy kiegyenesedjen ültében, törleszkedve az érintéshez. Már éppen megnyitotta volna ajkait a másik kutakodó nyelvének, mikor az felegyenesedve megszakította az érintést.

- Már csak pár oldal van hátra Bummie, ezt már kibírod. – Key ingerülten horkantott, kikapta a könyvet Jinki gyenge fogásából.

- Mi olyan érdekes ebben…? – felcsapta a könyvet, véletlenszerűen olvasott bele egy-egy oldalba. Az események egy nagy, értetlen kavalkádot alkottak elméjében, összehúzott szemöldökkel próbált valami értelmet kihámozni a kuszaságból.

- Ez hülyeség. – megfeledkezve magáról, szusszanva dobta hátra válla fölött a kötetet, nem számítva arra, hogy a másik érdeklődve hajolt fölé. Jinki elmormolt egy fél-káromkodást, ahogy a súlyos könyv gerince homlokának csapódott. Majdnem lefordult az asztalról, de sikerült megragadnia a szélét, így ülve maradt.

- Bakker, Jinki, sajnálom, nem akartam! – Key gyorsan térdelt fel, a másik felé fordult, hogy szemügyre vegye az idősebb homlokán kialakulni látszó púpot.

- Sajnálom. – amíg Onew a könnyeivel küszködött Kibum felállt, gyengéd puszit hintett a vörösödő bőrre, szemüvegét lehúzva orráról kezdte beborítani pillekönnyű csókjaival az egyre pirosodó arcot.

- Bummie… A többiek a hálóban vannak… - Key zavartalanul letekerte színes csíkos, kötött sálját, majd fél kézzel pattintotta ki kabátja gombjait.

- A háló messze van. – egyik térdét behelyezte az idősebb lábai közé, az asztalra térdelve késztette Onewt, hogy hátradőljön a falapon. A kabát hamar lecsúszott Key keskeny vállairól, a földre került a sál mellé.

- M-mégis mit csinálsz? – Kibum fölé hajolva simult közel hozzá, még mindig hideg kezei utat találtak Jinki vékony anyagú felsője alá. Az idősebb kellemetlenül felszisszent, ahogy jeges ujjak érték kellemesen meleg bőrét.

- Felmelegedek. Jinki, fázom… - Kibum hangja szinte dorombolt fülében mielőtt az említett testrészt kissé éles fogak rabul nem ejtették.

- Meg fognak hallani… - Key fél kezével tapogatta ki a távirányítót, maga mögé mutatva vette feljebb a tv-n a hangerőt.

Bocsánat kérés - Nichkhun (E/1) x Wooyoung

Tisztán emlékszem, amikor először találkoztam veled. Beléptél a próbaterem ajtaján és mágnesként vontad magadra a tekintetem. Minden mozdulatodat figyelemmel kísértem, nem tettél olyan lépést, amiről ne tudtam volna. Ekkor bántam meg, hogy nem kezdtem el korábban koreaiul tanulni. A heti egy-két óra, ami belefért az időmbe édeskevés volt, Taecyeon pedig nem volt hajlandó tanítani. Akkor még nem értettem miért jobb érzés téged ölelni, mint a többieket vagy, hogy miért érzek féltékenységet, amikor a buszban nem mellém ültél. Pedig nem hibáztathattalak, még beszélni se tudtam veled. Te angolul, én meg koreaiul nem tudtam. Egy szakadék tátongott közöttünk, amire egyedül nem tudtam hidat építeni. Habár te eleinte még nem is, a rajongóik segítségemre voltak. Hogy is hívnak minket együtt? Khunyoung?

Talán akkor jöttem rá, amikor a You’re beautiful paródiáját forgattuk. Amikor a csókjelent nem nekem, hanem Junhonak jutott azt hittem felrobbanok. Legszívesebben megfojtottam volna Junhot egy kanál vízben. De azért… Az se volt rossz, amikor együtt kellett „aludnunk”. Nem tudod mennyire boldoggá tett, amikor napokkal később bebújtál mellém az ágyba, hogy nem tudsz aludni. Azóta is mindig megteszed, és ez mindig mosolyt csal az arcomra.

Egy ilyen alkalommal loptam tőled az első csókot. Észre se vetted. Az oldaladon feküdtél, halkan szuszogtál kissé szétnyitott ajkakkal. Annyira csábító volt, meg akartam tudni, hogy valóban ugyan olyan édesek és puhák-e mint amilyennek látszanak. Közel hajoltam szádhoz, pár másodpercig egymás szájából vettünk levegőt, majd gyengéden összenyomtam ajkainkat. Éppen csak belenyaltam forró szádba, máris elhúzódtam. Nem mertem tovább tartani a bűnös, mennyei érintést, féltem, hogyha felébredsz, eltaszítasz magadtól. De ugyan úgy szuszogtál tovább, csupán ajkaid húzódtak halvány mosolyra.

Amikor először rendesen megcsókoltalak sokat ittam. Mondhatni részeg voltam, de így is emlékszem mindenre. Ma is szemem előtt van ijedt arcod, ahogy bekerítettelek egy sarokba, hogy végre fulladásig csókoljalak. Ajkaid édes, eper íze keveredett számban a kesernyés alkohollal, de nem számított. Akkor semmi sem számított, csak te meg én, meg az, ahogyan forrón visszacsókoltál. A falhoz nyomtalak, fejed koppant, ahogy találkozott a kemény felülettel, de nem zavart. Minden, amit akartam fulladásig csókolni, falni, habzsolni ajkaid. Kezeim fel-le futottak oldaladon majd derekad körül találtak megnyugvást. Amikor végül kényszerítettem magam, hogy elhúzódjak tőled felsőmbe markolva rántottál vissza. Ezután hosszú perceket töltöttünk éjszakánként az ágyamban, teljesen egymásba gabalyodva.

Arra is emlékszem, amikor először nekem adtad magad. Annyira gyönyörű voltál, magamba ittam tested minden vonalát, sóhajaid, nyögésed hangjait. Tökéletesen illettél alám, combjaid hibátlanul simultak csípőmre, mintha csak arra teremtettek volna, hogy az enyém légy. Még mindig így gondolom. Egymásnak lettünk teremtve, és ezen semmi sem változtathat. Tudom, ez nyálasan romantikusnak hangzik, de nem tehetek róla. Ezt érzem. Még akkor is, ha sokat veszekszünk, tudom jól, hogy mindig visszatérsz hozzám. Hiszen olyan boldog voltál, amikor először mondtam, hogy szeretlek. Te vagy a mindenem Wooyoung, s ha kell, ezt mától újra meg újra elmondom, ha szükséges, a nap minden percében.

Tudom jól, most haragszol rám, pedig nem szándékosan kiabáltam veled. De megértem, hogy nem akarsz most látni egy darabig. Ronda dolgokat vágtam a fejedhez, pedig nem érdemelted ki őket. Te vagy a legcsodálatosabb dolog az életemben, Wooyoung. Ha kellene még az idol életet is elcserélném érted. Sajnálom, hogy egy idióta vagyok, aki inkább elrejti a félelmeit és bántja azt. aki a legtöbbet jelenti neki, mint, hogy egyszerűen kimondja amit gondol.

Sajnálom, nem lehet elégszer elmondani. Csak remélni tudom, hogy jóvá tudom tenni, amikor visszajössz hozzám. Mert ugye visszajössz? Belehalok, ha nem. Kérlek, édes… Csak még egyszer bocsáss meg nekem.

Kérlek.

Könyörgöm.

Szeretlek.

Mindig.

Örökre.


Sóhajtva hajtom össze a papírt négy részre, mielőtt íróasztalomtól felállva Wooyoung szobája felé venném az irányt. Persze csak Junho van bent, szúrós szemekkel bámul felém. Lesütöm tekintetem, némán helyezem el a papírt Wooyoung párnáján.

- Ezt most jól elcseszted, tudod? – nem válaszolok, csak némán visszazárkózom a szobámba. Aztán takarodónál résnyire nyitom az ajtót, így fekszem le aludni, remélve, hogy ma éjjel is mellém bújik, és én átölelem, s a fülébe suttogom, hogy mennyire hálás vagyok, hogy van nekem.