Talán akkor jöttem rá, amikor a You’re beautiful paródiáját forgattuk. Amikor a csókjelent nem nekem, hanem Junhonak jutott azt hittem felrobbanok. Legszívesebben megfojtottam volna Junhot egy kanál vízben. De azért… Az se volt rossz, amikor együtt kellett „aludnunk”. Nem tudod mennyire boldoggá tett, amikor napokkal később bebújtál mellém az ágyba, hogy nem tudsz aludni. Azóta is mindig megteszed, és ez mindig mosolyt csal az arcomra.
Egy ilyen alkalommal loptam tőled az első csókot. Észre se vetted. Az oldaladon feküdtél, halkan szuszogtál kissé szétnyitott ajkakkal. Annyira csábító volt, meg akartam tudni, hogy valóban ugyan olyan édesek és puhák-e mint amilyennek látszanak. Közel hajoltam szádhoz, pár másodpercig egymás szájából vettünk levegőt, majd gyengéden összenyomtam ajkainkat. Éppen csak belenyaltam forró szádba, máris elhúzódtam. Nem mertem tovább tartani a bűnös, mennyei érintést, féltem, hogyha felébredsz, eltaszítasz magadtól. De ugyan úgy szuszogtál tovább, csupán ajkaid húzódtak halvány mosolyra.
Amikor először rendesen megcsókoltalak sokat ittam. Mondhatni részeg voltam, de így is emlékszem mindenre. Ma is szemem előtt van ijedt arcod, ahogy bekerítettelek egy sarokba, hogy végre fulladásig csókoljalak. Ajkaid édes, eper íze keveredett számban a kesernyés alkohollal, de nem számított. Akkor semmi sem számított, csak te meg én, meg az, ahogyan forrón visszacsókoltál. A falhoz nyomtalak, fejed koppant, ahogy találkozott a kemény felülettel, de nem zavart. Minden, amit akartam fulladásig csókolni, falni, habzsolni ajkaid. Kezeim fel-le futottak oldaladon majd derekad körül találtak megnyugvást. Amikor végül kényszerítettem magam, hogy elhúzódjak tőled felsőmbe markolva rántottál vissza. Ezután hosszú perceket töltöttünk éjszakánként az ágyamban, teljesen egymásba gabalyodva.
Arra is emlékszem, amikor először nekem adtad magad. Annyira gyönyörű voltál, magamba ittam tested minden vonalát, sóhajaid, nyögésed hangjait. Tökéletesen illettél alám, combjaid hibátlanul simultak csípőmre, mintha csak arra teremtettek volna, hogy az enyém légy. Még mindig így gondolom. Egymásnak lettünk teremtve, és ezen semmi sem változtathat. Tudom, ez nyálasan romantikusnak hangzik, de nem tehetek róla. Ezt érzem. Még akkor is, ha sokat veszekszünk, tudom jól, hogy mindig visszatérsz hozzám. Hiszen olyan boldog voltál, amikor először mondtam, hogy szeretlek. Te vagy a mindenem Wooyoung, s ha kell, ezt mától újra meg újra elmondom, ha szükséges, a nap minden percében.
Tudom jól, most haragszol rám, pedig nem szándékosan kiabáltam veled. De megértem, hogy nem akarsz most látni egy darabig. Ronda dolgokat vágtam a fejedhez, pedig nem érdemelted ki őket. Te vagy a legcsodálatosabb dolog az életemben, Wooyoung. Ha kellene még az idol életet is elcserélném érted. Sajnálom, hogy egy idióta vagyok, aki inkább elrejti a félelmeit és bántja azt. aki a legtöbbet jelenti neki, mint, hogy egyszerűen kimondja amit gondol.
Sajnálom, nem lehet elégszer elmondani. Csak remélni tudom, hogy jóvá tudom tenni, amikor visszajössz hozzám. Mert ugye visszajössz? Belehalok, ha nem. Kérlek, édes… Csak még egyszer bocsáss meg nekem.
Kérlek.
Könyörgöm.
Szeretlek.
Mindig.
Örökre.
Sóhajtva hajtom össze a papírt négy részre, mielőtt íróasztalomtól felállva Wooyoung szobája felé venném az irányt. Persze csak Junho van bent, szúrós szemekkel bámul felém. Lesütöm tekintetem, némán helyezem el a papírt Wooyoung párnáján.
- Ezt most jól elcseszted, tudod? – nem válaszolok, csak némán visszazárkózom a szobámba. Aztán takarodónál résnyire nyitom az ajtót, így fekszem le aludni, remélve, hogy ma éjjel is mellém bújik, és én átölelem, s a fülébe suttogom, hogy mennyire hálás vagyok, hogy van nekem.
Köszönöm szépen *-* ♥♥
VálaszTörlés